rólunk

A D&D Drótáru Zrt. története

A német Adolf Deichsel lehetőséget látott a drótipari termékek magyarországi gyártásában, 1912-ben megalapította a Magyar Acélsodrony-, Drótművek és Kötélgyár Deichsel A. nevű céget, és az alapító zabrzei gyárának mintájára megkezdődött a miskolci kötélverés története.

Először a kézi kötélverés, majd a szeg és a vashuzal gyártása indult meg, a következő évben már megérkeztek a sodrógépek is. Kezdetben a vállalat kb. 40 főt foglalkoztatott, a munkások a 120-180 kg tömegű hengerhuzal-kötegeket kézzel pakolták, vállon cipelték az üzembe, mivel targonca vagy daru még nem állt rendelkezésre, később kialakították a csillés anyagmozgatást.

A sodronykötél mellett rugóhuzalokat, kerítésfonatot, szöveteket, szögeket, láncokat, kerítés-elemeket gyártottak, ipari és lakossági felhasználásra egyaránt.

A II. Világháború során a tulajdonosok utasítására a gépek jó részét leszerelték és elvitték, majd 1944. december 4-én a környéken lakó munkások fogtak hozzá a romok eltakarításához és a helyreállításhoz. Az ő tiszteletükre vette fel később, 1954-ben a December 4. Drótművek nevet a cég. A háborút követően a gyár szovjet tulajdonba került, majd 1952-ben kapta vissza a Magyar Állam.

A drótgyár az 1960-as években már Európa számos országába exportált, próbált új piacokat szerezni Ázsiában és Afrikában, miközben a termékskála is átalakult. 1962-ben indult meg az új hőkezelő-, pácoló-, és húzócsarnokokban a nagyszilárdságú huzalok, így a betonacél-huzalok gyártása is.

A gyárban dolgozó műszaki szakembereknek köszönhetően sok újítás és szabadalom tette ismertté a gyárat a világban, mint például az 1960-as évek elején kidolgozott tűzött kivitelű laposkötél. A D4D mérnöki csapata fejlesztette ki és valósította meg a kiváló minőségű flex köteleket, majd a superflex köteleket, a koral kábeleket és több más szabadalommal is elismert terméket.

A manapság már legfőbb stratégiai terméknek számító stabilizált betonfeszítő pászma gyártása 1982-ben kezdődött meg.

Az évszázad során történt viszontagságokkal együtt is a gyár időről-időre fejlődni tudott, a ’80-as évek végére több mint 40 országba exportált, miközben a foglalkoztatottak létszáma elérte a 2200 főt.

1989-ben kezdődött a termelés visszaesésével párhuzamosan a D4D hanyatlása, 1994-ben a Metaltrade Hungária Kft. privatizálta a vállalatot, a cég új neve D&D Drótáru és Drótkötél Ipari és Kereskedelmi Kft. lett, majd később részvénytársasággá alakult.

Az új tulajdonos megtartotta az eredeti termékszerkezetet és igyekezett visszaszerezni a piacokat. A fejlesztések új irányát a betonacél-huzalok és feszítőpászmák fejlesztése jelentette, elkészült az automata pácolósor, és elkezdődött egy új betonacél üzem kialakítása.

2004-ben határozták el a tulajdonosok, hogy egy jelentős profiltisztítást hajtanak végre a cégnél és befejezik az akkor gazdaságtalannak ítélt termékek előállítását. Megszűnt a sodronykötelek, kábelek, horganyzott huzalok, hegesztett hálók gyártása, miközben a társaság neve a ma is használatos formára rövidült, és lett D&D Drótáru Zrt. Modern berendezésekkel felszerelt betonacél üzem került kialakításra és működik ma is.

2011-ben a cseh illetőségű Moravia Steel cégcsoporthoz tartozó Třinecké Železárny, a.s. szerzett 100%-os tulajdonrészt a D&D-ben.

A tulajdonosváltás óta cégünk töretlenül fejlődik, folyamatos fejlesztésekkel, jobb munkakörülményekkel, folyamatos épület és gép felújításokkal, új sodró és húzógépek beszerzésével próbálunk megfelelni a növekvő piaci igényeknek.